Ateliér Duch Lesa Börzsöny
Gyerekkoromban imádtam egy helyet a Cseh Felvidéken, ahová minden hétvégén kimentünk a nyaralónkba. Gyerekkoromból főleg erre a gyönyörű, természet közepén fekvő helyre emlékszem, ahol alkottam, és sétálgattam a tóhoz, a patakhoz és az erdőhöz, ott éreztem magam a legjobban.
Szabadon és szinte folyamatosan alkottam, nem jártam semmilyen művészeti klubba, az alkotás olyan természetes volt számomra, mint a lélegzés. Később, felnőttkoromban elkezdtem gyógynövényeket gyűjteni, pedig a családomban senki sem érdeklődött eziránt. Tizenéves korom óta érdekel a pszichoszomatika és a természeti erőforrásokkal való gyógyítás. Valószínűleg azért is, mert egész gyermekkoromban súlyos ekcémában és allergiában szenvedtem, amit a természet és a terápia segítségével fokozatosan gyógyítottam meg.
Amikor először látogattam meg a Börzsönyt, a Kárpátok belső vulkanikus övében található erdőséget, és Kemence falut, amely ennek az erdőségnek az egyik kapuja, azonnal elvarázsolt a hely.
Kemence Magyarországon fekszik, 6 km-re a szlovák határtól, és 3 órányi autóútra Brünntől, így most három különböző világban mozogok.
Most, hogy már néhány hónapja a legtöbb időmet itt töltöm, fokozatosan felfedezem a környező természet szépségét, és ez folyamatosan inspirál. Innen ered a műhelyem neve is: Ateliér Duch Lesa Börzsöny, ami magyarul annyit tesz: a Börzsönyi Erdő Szelleme Stúdió.
Kemencén olyan gyógynövényeket találok, amelyeket már régóta nem láttam szabadon teremni.
A műtermem kertjében tavasztól télig rózsák nőnek. Nagyszámú csipkebogyó bokor is van a kertben. A csipkebogyóból házilag készítek téli vitaminforrásokat, de alapanyagot is más termékekhez. Már most várom a tavaszt, hogy gyógynövényeket gyűjtsek a réteken és erdőkben, és gyógynövénykertet hozzhassak létre.
Emellett számos vadon élő állatfaj él itt, így műhelyem munkájának része lesz a Börzsönyben élő totem állatok képeinek bővítése is, mivel valóban rengeteg él közülük itt.





